Holnap gondolj rám úgy, mintha véletlen álom lennék

"So are you to my thoughts as food to life
As sweet-seasoned showers are to the ground..."
Amint azonban ajkaim kiszabaultak az övéinek börtönéből arcom elkomolyodott, szemgödröm megtelt könnyekkel, és előjött minden régi érzés. Minden. Egyszerűen mérges voltam. Nem tudja, milyen érzés ez nekem.  Üvöltözni kezdtem vele:
- Mit gondoltál, idejössz és megmentesz, aztán megcsókolsz és szépen minden rendben lesz? Van fogalmad róla, hány éjszakát sírtam át miattad? Mennyit hallgattam miattad depressziós szerelmes számokat? Hány verset írtam neked? Hányszor jutottam el az öngyilkosság szélére a kurva SMS-eid miatt? TALÁLJ VALAKI HOZZÁD HASONLÓT? Egyáltalán mit csináltál velem? - Dőlt belőlem a szó, ő pedig higgadt volt. Látszott rajta, hogy nem lepi meg a kirohanásom. A pólóm ami nem rég száradt meg ismét ázott, most a könnyeimtől. Az agyam érezhetően le volt maradva a szívemtől, ő arra gondolt, hogy becsüljem meg hogy megkaptam. Szívem szerint azonban darabokra téptem volna, miközben körülbelül lenyelem a nyelvét. Nem voltam teljesen tiszta, akkor még nem tudtam, mi a bajom. Amikor meg megtudtam, sokáig nem hittem el, szóval ez egy ördögi kör. Akkor maradtam az álom forgatókönyvnél. Ez csak egy szép álom. Ennyi.
- Nem mentettelek meg. - Mondta teljesen higgadtan. - Vámpírra tettelek. Én is az voltam, előtte lehetett volna valami. De vámpírrá tettek, és emberek közé sem mehettem volna, de miattad mentem. De amikor megcsókoltál. Minden addig felépített önkontrollomat leromboltad. Nem tudod, milyen érzés ez. Alig pár órája változtattalak át, de már volt egy érzelmi kitörésed. Az éhség első jele. Ha pedig nagyon éhezel már bármit aminek vére van megtudnál támadni. A szexuális vágy éhséget vált ki belőlünk. A vágy irántad nem tudod mit váltott ki belőlem. Nem akartam eredetileg mást, csak látni, hogy jól vagy. De látszott, hogy nagyon kivagy és hogy nem sokáig maradsz azon a sziklán. Meg akartalan menteni csak és otthagyni egyedül, de megcsúsztam. - Itt felnevettem, tipikus Daniel, sose volt valami ügyes. - Nem vicces, meg is halhattál volna, és szerintem jobban jártál volna. De így legalább nem kell félnem, hogy neked esek. Mármint a nyakadnak. Isteni véred volt. - Erre valamiféle perverz fény jelent meg hatalmas vörös szembogarában. Én csak átöleltem és zokogtam. Nem tudtam mást csinálni. Olyan jó volt a testét érezni az enyémen, a könnyáztatta pólóm sem volt akadály. A pillanatot az imperfekció tette tökéletessé. Aztán csak ültünk, és néztük ahogy szép lassan felkel a nap. Arra számítottam, hogy megperzseli a bőröm, de nem. Nem tett velem semmit. Azonban egyszercsak valami rohamot kaptam vagy nem is tudom. Látam apámat és a motorosbandáját a főúton átkelni. Egy hang hozott vissza a földre, Dan hangja:
- Aidirc! Aidric, mi történt? - Rázta a vállamat, hallottam a hangján, hogy aggódik, így próbáltam még egy kicsit koncentrálni, ki akartam használni minden pillanatot. Érdekes, hogy elhittem neki mindent. Talán még mindig álomnak hittem, de gyönyörű álomnak. És innentől fogva nem érdekelt. Végül felkeltem. - Nem vicces, kelj már fel, hallod?
- Nyugalom, ittvagyok, csak volt valami látomásom vagymi. - Mondtam, nem tulajdonítva túl nagy dolognak, gondoltam ez is csak az átalakulás velejárója. Dan szerint azonban láthatóan nem az volt. Sőt, aggódást véltem felfedezni a szemében.
- És mit láttál? - Kérezte, szinte körmeit rágva.
- Csak apámat és a bandáját a főúton. Miért? Ennyire aggódsz miattam? - Kérdeztem gúnyosan. - Eddig nem tűnt fel. - Előkotorásztam a telefonomat és megnéztem az SMS-eket, majd hangosan affektálva kezdtem olvasni: - Idefigyelj te faszfej ne hívogass, mert rádküldöm a haverjaim. Találj magadnak egy buzit, ne engem baszogassá. - Dan szemében könnyek gyűltek, amit nem akartam. Elégtételt akartam venni, de nem gondoltam bele, hogy mennyire megbánthatom őt. Átöleltem. Ő azonban láthatóan jobban aggódott valami más miatt. Ez meg engem bántott. Végre vele lehetek, de ő meg a hülye látomásommal és apámmal foglalkozik. Olyan lehettem, mint egy hisztis csitri.
- El kell tűnnünk innen. A főút nincs nagyon messze. - Mondta és szedte a cuccait. Én értetlenül lefagyva álltam, csodálkoztam rajta, hogy mi a halál lelte szegényt. Azonban csodálkozásomat hamar felváltotta az érdeklődés, ugyanis ismét csodálhattam, két hosszú év után Dan remekül kidolgozott hátsó felét. Mögé állam és jól belemarkoltam, aki meglepettségében szétdobálta a szélrózsa minden irányába a hátizsákja tartalmát. Én nevettem, ő pedig villámsebességgel szedett össze mindent, nem igazán éreztem késztetést a segítségre. Végülis megérdemelte, ő dolgozott annyit a testére. Vajon milyen lehet az ágyban? Mindent összevetve nem hiszem, hogy bármi kivetnivalóm lehetne.
- Miért kell eltűnnünk? Miért veszed ilyen komolyan az egészet? Ez csak egy roham vagymi. - Néztem értetlenkedve rá. Ő láthatóan nem volt magyarázós kedvében, ezért csak a fák irányába mutatott, ahonnan halltaszott hatalmas testű motorok bőgése és önmagukat férfinak nevező erőszakos seggfejek unintelligens kurjongatása. Csak egy banda árasztott ilyen szintű antipátiát. Apám és a bikák. Volt valami nevük is, valami bikás izmozós kurvagáz név. Így ők lettek apám és a tenyészkanok. Dan elindult egy irányba, és intett, hogy kövessem, mielőtt elér ide a szaguk. Azonban késő volt, hihetetlen vonzást éreztem, hogy gyilkoljak és szétszaggassam őket, majd az összes vcsepp vért felszívjam akár a föld szemcséi közül is. Dan meglátta hogy lefagytam és a földre rántott. Végül kapálóztam és minden, de ő erősebb volt mint én, a hátán cipelve elvitt jó messze a szagtól. Én viszont nem bírtam ki. Végül nekiugrottam egy szarvasnak, és körülbelül minden víztartalmát eltávolítottam. Amint lenyugodtam egy kicsit, majdnem elbőgtem magam és elmeséltem Danielnek a történetet, aki halálosan nyugodtan hallgatta végig a legdurvább mészárlási ötleteimet. Ő eldöntötte a fejét és élvezettel hallgatta a kiakadásom, ami szerintem meglehetősen hosszú és ömlengős lett. Végül csak ennyit mondott:
- Üdvözöllek a vámpírok életében. - És a kezét nyújtva felsegített egy sziklán, amin magamtól is fel tudtam volna menni. De a gesztus nagyon jól esett. És aznap este is a csillagokat nézve aludtunk el. Mielőtt elaludtam, megkértem, hogy ígérje meg, hogy ha felkelek nem a saját szobámban fogok ébredni. Ő azt mondta, hogy mostmár senki nem vehet el tőle. És én hittem neki. Jól esett azt hinni, hogy fontos vagyok valakinek. Akkor még nem tudtam, hogy mennyire.

Unthrifty loveliness

"Unthrifty loveliness, why dost thou spend Upon thy self thy beauty's legacy?"
- Aidric, kelj már fel te lusta féreg. - Kéremszépen, apukám illemtanórán járt azt hiszem. Az eddigi undorító köcsög és büdös buzi megszólítások helyett megleheteősen visszafogott, már-már barátságos ahogy megszólít. Pedig csak pihengettem az ágyikómban. Fél öt. Miért kelt fel mindig ilyenkor? Mert azt hiszi, így nem fogok elkésni?
- Már fent vagyok, csak öltözök. - Kiabáltam le neki a lehető legkedvesebb hangnemben.
- Ma is buzi leszel, vagy végre felvállalod, hogy transzi vagy? - Érdeklődött udvariasan. Hogy imádom, hogy ennyire kedves és szerető apám van. Isten egy ribanc, hogy megölte anyámat. Nem érdemlek ilyen sorsot, legalábbis szerintem.
- Látom a segged még mindig azt hiszi, hogy a fejed. - Vágtam vissza, de rögtön meg is bántam. Akkor másszunk ki az ablakon, és jöjjünk haza késő este. Hallottam apám dühödt lépteit, ahogy megindult a szobám felé. Recsegett haragos léptei alatt a deszka. Ameddigre feltépte az ajtóm én már az utcán sétálgattam vidáman énekelgetve egy dalt az öngyilkosságról. Nagyon hangulatos volt. Benyúltam a farzsebembe és... Ó a francba. Hol a cigim? Jézusom, túl kell éljek egy teljes napot nikotin nélkül. Akkor jutott eszembe, hogy nem rajongok a hosszabb élet gondolatáért. Sőt, legszívesebben ott és akkor egy kamion elé vetettem volna magam, ha lett volna. De reggel ötkor csak sokat fogyasztó iszonyatosan büdös motorok vannak. Az pedig nem kell. Akkor betérek egy boltba, ahol mindenféle önpusztításra alkalmas dolgot lehet kapni. A vegyesbolt. Minden bandás keménygyerek és öregasszony gyüjtőhelye. Na meg az enyém. Előkészítettem a személyimet, és beléptem. Vettem egy doboz cigit, és egy üveg Whiskey-t. A hölgy régi ismerősként üdvözölt és megjegyezte, hogy jobb lenne, ha ilyenkor aludna egy ilyen jóképű fiatalember, mint én. Hahh, jóképű. De inkább hittem neki, majd amikor megjegyezte, hogy egyre mélyebb a hangom, és szokjak le a dohányzásról, elmosolyodtam, és csak annyit mondtam: "Ne aggódjon..." Elmentem a kultikus öngyilkossági helyre, ahonnét sok ember lelke szállt már fel a habok közül. Volt a város szélén egy hatalmas szikla, ahova mindig kiszoktam ülni, és hallgatni ahogy a hullámok nekicsapódnak a köveknek. Mint az életem. Támad az ár, kicsit lemorzsol belőlem, de úgy néz ki egyben vagyok. Majd hosszú idő után önmagam árnyékaként az utolsó porszemeket is elhordja a víz. És senki nem fog rám emlékezni. Aznap is csábítónak tűnt leengedni magam. De az Ő emlékébe kapaskodtam, arra gondoltam, amikor egymáshoz értünk, akár véletlenül is. Amikor órákat töltöttünk együtt. Pedig ő nem olyan, mint én. Legalábbis mindig ezt mondta. Aztán egy végzetes napon minden megfordult. Nem bírtam tovább és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, nem tolt el, hosszú ideig egymáséi voltunk. Aztán ellökött magától, amint visszatért a földre. Kiabált velem, hogy ő már elmondta, hogy "nem buzi" és csak haverok vagyunk. De miért csókolt vissza? Már nem tudom meg, ugyanis elköltözött és lassan két éve nem beszéltünk. Csak egy pár gyűlölködő SMS-re méltatott,meg hogy ne zaklassam és legjobb lesz, ha leszállok róla és keresek egy hozzám hasonlót. Én próbálkoztam, de nem találtam. Elővettem a telefonom. Nézegettem a képeket és az SMS-eket. Egy könncsepp gördült le a szememen. Mindig kérdezték, hogy hiányzik-e. Én válltig állítottam, hogy nem. De igen, kurvára hiányzik. Egyre vonzóbbnak tűnt a víz. Szinte húzott maga felé. Sok szépet ígért, boldogságot és ennek az egész nonszensz idiotizmusnak a végét. Az örvény talán hamar elkapna és a szikláknak vetne és akkor mindennek vége lenne, mint egy álom, amiből az ijedtség miatt ébredek, majd vissza is alszok. De innen nem kelnék fel. Elővettem a cigimet és rágyújtottam. Meghúztam a Whiskeyt. Igen, a víz csak rám vár. Előtte azopnban kieresztek mindent. Felálltam a szikla szélére és telitorokból üvöltöttem, hogy:
- DANIEL, SZERETLEK.
Úgy néztem ki, mint egy befüvezett elefánt, aki azt hiszi, hogy meghallják a hangját a vadászok. Akik talán szívnának vele és nem akarnák lelőni. Vártam a választ, ami nem jött. Meghúztam a Whsikeyt, és elszédültem. De megráztam magam és hátráltam. Nem. Nem így fogok emghalni. Én fogok végezni magammal, nem leszédülök egy szikláról. A sorsot felülírom. Kiabáltam mégegyszer. Jól esett. De egyre nőtt bennem a vágy, hogy ugorjak. Kiabáltam, üvöltöttem, sírtam. Aztán eldőltem. Már majdnem zuhantam, amikor hirtelen megragadott két erős kéz és egy ismerős illatot éreztem. A hang is ismerős volt. De nem tudtam honnan, csak azt, hogy jó volt hallani. Azonban eldőltem.
- RIIIIIIIIIIIIIIIIIC...
Ennyit hallottam, a többire már nem emlékezhetek, ugyanis bevertem a fejem a sziklába. Éreztem, hogy elered a vérem, és egy szúrást. Amire még emlékszem az a pillanat volt, amikor rájöttem, hogy nem haltam meg. Vonaglottam, valami belülről égetett, de ez még nem volt a vég. Ordítottam és olyan volt, mintha égnék, de nem jött a megváltás. De úgy gondoltam kibírom, a fájdalom is enyhült. Aztán teljesen eltűnt. De megmozdult a kezem. Akaratlanul is kinyitottam a szemem, de azonnal visszacsuktam. Nem, nem haltam meg. Hogy lehetek ilyen elcseszett, hogy egy ilyet túlélek? És miért nem fáj semmim? És miért éreztem Dan szagát? Miért nem voltam részeg? Lassan legalább két órája nem dohányoztam és nem éreztem semmit. Ez nem tetszett. Nagyon nem. Valaki fölém hajolt és megcsókolt. Aztán lágyan a nyakamba csókolt, megsimogatva az egyetlen helyet, ahol még ott volt a fájdalom. Megkönnyebbülten sóhajtott.
- Túlélted. - Hallottam kristálytisztán Daniel hangját. Kénytelen voltam felkelni. Nem haltam meg, nem történt semmi. Danielt láttam, ahogy a szirt szélén ül és bűnbánó arccal mered a végtelenbe. Már lemenőben volt a nap. Nem voltam suliban. Azt hiszem jobb, ha mostanában nem megyek haza. Naplemente és a szerelmem álomképe. Álmodom, vagy mégis meghaltam és ez a mennyország. Csak néztem a hátát, és azon gondolkodtam, megszólítsam-e. Végül az igen mellett döntöttem és elkezdtem futni felé. Hihetetlen sebességgel futottam, pár pillanat alatt ott voltam. Nem értettem a dolgot, de féltem, hogy szerett álomképem elillan, így odaültem mellé, rám emelte tekintetét, ami égetett mint a tűz és fénylett, mint a rubin. A meglepettségtől csak annyir bírtam kinyögni, hogy "sajnálom". Ő azonban lefogott és megcsókolt. Soha nem volt még részem ilyen katarzisban. Átadtam magam az érzésnek és nem is tudtam mit csinálok. Naplementében csókolózok fél-életem szerelmével. Ennél nem is lehetne semmi tökéletesebb.